2018. június 12., kedd

Hogy szerettek régen a szülők - hogy szeressünk most ?

Az elmúlt évek folyamán egyre világosabbá válhat az élet mindenféle területén, hogy komoly változások zajlanak bennünk. Sokszor keressük a hibát, a felelőst felmenőinkben, hiszen tőlük kaptuk a mintákat, onnan érkeznek a családi vonalak. Ebben az írásban arról szeretnék egy kis képet mutatni, hogy a szülői szeretet megnyilvánulása hogyan alakulhat át, s felhívnám a figyelmet arra, hogy ha jól meggondoljuk,okafogyott a másik hibáztatása azért, amit otthonról hozott. A változtatás képessége már kezünkben van, használjuk!


(A kép forrása: www.pinterest.com)

A két világháború környékén született gyermekek nagyon keveset tudtak szeretettankjukba tölteni gyermekkoruk folyamán szüleiktől. Nagyszüleiktől még esetleg többet kaptak - ebből a szempontból a nagyszülő-unoka kapocs abban az időben érzelemtől fűtöttebb volt.
Az életnek abban a szakában a felnőtt társadalom az életbenmaradás kérdésköre köré formálódott, az elsődleges cél a túlélés volt. Ritka kivételek voltak, akik megélni is tudták az életet.

A háború súlytotta világ sokakra nagy anyagi szegénységet hozott, kiéleződtek a társadalmi különbségek, és a gazdagabbak felé mutatott kötelező alázat nagy károkat okozott az emberek lelkében. Ebben az időszakban Magyarországon nem beszéltek az emberek az érzéseikről. Ami bent volt, bent is rekedt, vagy agresszió formájában jött ki.

Egy ilyen érzelmektől zárt világra érkező csecsemő nem tudta megtapasztalni a szülői feltétel nélküli szeretet érzését. Nem fürdőzhetett anya és apa figyelmében és odaadásában. Jött a gyermek, mert "az Úr így akarta" - helye legtöbbször úgyis akadt a többi között (ahol elfér öt, a hatodiknak is akad hely), valahogy meg csak felnő, majd a testvérei segítenek az ellátásában.

Így parentifikálódott több nemzedék, elveszítve a saját gyermekkor átélésének lehetőségét és vált önhibáján kívül azzá a szülővé maga is, aki nem tudja anya/apaként hogy kellene jól szeretni gyermekét. Transzgenerációs minták sora jött létre arra vonatkozóan, hogy a gyermek jön, mert az Úr adja, nő mert nem tehet mást, mindent túlél, kibír - attól válik emberré - s aztán saját családot alapítva tovább adja ezeket az életbenmaradáshoz fontos, szükséges mintákat.

Ám közben a háborúk elcsendesedtek, a világban egyéb csatározások folynak, amik nem közvetlen életveszéllyel fenyegetnek. És elérkezett az ideje annak, hogy a túlélési ösztön átörökítése mellett nagy hangsúlyt kaphasson a feltétel nélküli szeretet, aminek első mintáját a szülő kell(ene) adja a gyermekének.

Megérkezett a Földre az a generáció, aki olyan finomságokat is képes érzékelni, amit a pár generációig visszamenő felmenőik a társadalmi helyzet miat nem tudtak. Nagyapáink és nagyanyáink adták, amit otthonról hoztak, és ez így van rendjén ! De a mi feladatunk most felismerni és feloldani a transzgenerációs hibás mintákat - s ha erre rácsukjuk szemünket és nem teszünk meg erőnktől tellően mindent, minket terhel a felelősség, hogy a saját gyermekeinket megfosztjuk a feltétel nélküli szeretet megismerésétől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése