Férfi minta - ha apa nem adta meg...

(A kép forrása: pinterest.com)

Nagyon személyes téma, de azért szeretném megosztani, mert biztosan nem csak ez én utam megdolgozandó kérdése. Nekem most aktuális igazán.

Kell az embernek egy férfi minta az életébe. Ha nőnek születik, akkor meg aztán különösen. Gyermekkorunk férfi mintája ideális esetben az apánk. Szeret minket, babusgat, megóv, megvéd, ő az első szerelmünk, a példa arra, hogyan kell egy férfinak bánni egy nővel (ahogy apa bánik anyával). Ideális esetben...

Na persze az enyém nem volt az. Az én apám semmit sem adott meg nekem sem gyermekkoromban, sem később abból, ami egy apának az alap feladatai közé tartozna. Nem haragszom (már ) rá ezért. A halála után megértettem mi volt a szerepe az életem alakulásában. Na, hát nem a klasszikus értelemben segített ő engem... sőt, amíg élt, inkább a nehézségeim oldalát erősítette. De ezzel tanított. Nagyon sok mindenre.

Kellett hát valaki más, aki mintaként állhat ott egy kislány számára, aki híján van apa szeretetének. De aki nőként születik ebbe az életbe és van egy idősebb fiú testvére, az bizonyára egyet ért velem most abban, hogy egy húgnak a báttya az isten. Nem kérdés hát, hogy szeretethiányos pici lányként az én bátyám duplán lett az istenem, maga miatt is és apánk helyett is. Istennek lenni viszont nem könnyű feladat. Nagyon komoly felelősség. És van, akinek nem is sikerül megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Ott van ugyanis neki a saját hozott anyaga, feladata, és lehet, hogy a háta közepére sem kívánja nehéz vállalásai mellé a hugi rajongó és elvárásokkal teli szeretetét.

Nehéz, néha érthetetlen, fájdalmas és könnyekkel teli hónapok vezettek ahhoz a felismeréshez ami arra késztet most, hogy hangosan kimondjam, eljön a pillanat, amikor huginak el kell engedni a testvérére álmodott ideált és az ebből születő elvárásokat. Szabadon engedlek most, nem akarlak megváltoztatni. Feltétel nélkül szeretlek és remélem ezt egyszer te is megérted! Nem kell, hogy nekem megfelelj. A saját utadat járd, és találd meg önmagad.

Magamat is feloldozom az alól a kényszer alól, hogy a látott mintákat kell követnem. Túlléphet az ember(lánya) azon, amit korábban megtapasztalt, és Égi s földi segítséggel tisztába kerülhet azzal, milyen a minőségi férfi-nő, még ha korábban elképzelése sem volt róla, ez mit is jelent. De be kell járni minden lépcsőfokot, türelemmel, kitartással, szeretettel. És az épp megfelelő pillanatban megérkezik az érzés, ami kitörli az összes kérdőjelet a fejünkből, szívünkből, s bizonyosságot hagy a helyükben. A szeretet bizonyosságát. És a sok munka gyümölcse egy napfényes pillanatban beérik!

Megérkezik majd a minőség a mintákba is. Amit mi nyújthatunk példaként. S amit a saját apánk nem tudott ugyan elénk helyezeni megtapasztalás szintjén. A saját párválasztásunkkal leendő gyermekünknek nem csak apát, hanem férfi mintát is választunk. Ha egy férfi nőként bánik kedvesével,  szeretet mellett tiszteletet is ad, odafigyel, leány gyermekének ez a fajta viselkedés lesz majd a természetes és elvárt férfitól nő felé, és a saját maga szeretetében és tiszteletében is ehhez tud visszanyúlni.

Para-program

(A kép forrása:pinterest.com)

Visszatérő kérdés az életemben, de úgy tűnik mindenkiében , az aggodalom, félelem, para... Leírom, hogy tudatosuljon bennem és másokban is (talán), mert már annyiszor sikerült túllépnem rajta és átfordítanom ezt a játszmát, mégis mindig újra és újra belefutok.

Amikor valamit félelemmel kezelünk, szinte borítékolható, hogy nem a legidálisabb kimenet lesz a vége!

Van egy apró trükkje a dolognak. Nem más, mint a megértés és elengedés.

Én egy fizikailag teljesen jól észlelhető módon tudok megbizonyosodni arról, hogy valamilyen parát valóban elengedtem. Érzem, hogy a gyomromban lévő görcs megszűnik. Tényleg. Fizikailag érzem. Hozzám hasonló parások biztosan pontosan tudják, miről beszélek.  Akad egy új megoldandó helyzet, egy probléma, egy kérdés, kihívás - és erre automatikus módon befeszülök, görcsbe rándul a gyomrom és megindul a félelem-program (persze ma már ennek az okát is tudom, de ezt majd egy másik alkalommal fejtem ki, az is egy érdekes téma!).
Pörgök, pörgök a kérdéskör körül, mindenféle megoldási lehetőséget lejátszok fejben, ha többszereplős a dolog, akkor mindenki mindenféle reakcióját kimatekolom.... aztán amikor már akkora káosz van bennem, hogy azt sem tudom honnan indultam - vagy jó esetben most már a pörgés elején is - felkapcsolják a vilanyt, és megszólal a hang, hogy "Kisanyám, már megint egy para program fut, állítsd már le!" És olyankor a dolgok mögé nézve elkezdem megérteni, miről is szól az aktuális para. A megértés elvezet arra a gondolatra, hogy ami nem rajtam múlik, annak hiába akarom kézbe venni az irányítását, tehát elengedem a gyeplőt,és a magam energiáját kellőképp belerakva kérem az Égieket, hogy segítsenek nekem, és Rájuk bízom magam. És minden egyes esetben, mikor a megértés, elengedés megnyugvásában elmúlik a görcs a gyomromból, érkezik is a megoldás, segítség. Ilyen csodálatosan működik ez az élet.

Mondok konkrét példát is, hogy ne csak elméletről beszéljünk:

Központi kérdés volt mindig is az éppen elég pénz. Én sosem akartam annyit, hogy azt se tudjam mit kezdjek vele. Csak pont eleget, amire szükségem van. De azért görcsöltem rajta. És mindig éppen pont annyi volt, ami kellett.

Aztán jött ez a "suggalat", hogy itt van egy nagyon jónak ígérkező képzés, nagyon hasznos, nagyon magic, nincs kérdés,meg kell csinálni. Annyira elvitt a lendület, hogy mivel 2 hét volt a jelentkezési időből, postára szaladtunk, feladtuk a szükséges papírokat. Közben megtörtént a felvételi, sikerült. Huuuu nagyon szupiii, jajjjj dejó!!! ...
De várjunk csak....Hoppá!!! Hát miből fogom én ezt kifizetni? A havi fizetésem nem elég egy féléves tandíjra, albérletben lakom, mi a fenéből fogom finanszírozni? Hát mit gondoltam? Megőrültem? Jézusom!!! Vissza lehet csinálni??? Hát nekem ez nem fog menni!!! Jesszusom, Jesszusom, Jesszusom, gyorsan valamit ki kell találni. Kéne egy másik munka, vagy kettő! Igen, ha három melóhelyen nyomom, biztos sikerülni fog. Nem lesz életem, de nem baj...amúgy sincs! Ja, akkor jó! Akkor úgyis mindegy! Jól van jó lesz! Ja... de hát milyen munkahely? Semmihez sem értek... Uramatyám! Mi lesz most?! ... ilyesmik nyomultak, tódultak a fejembe, és a gyomrom egyre inkább görcsben állt. Hát én teljesen megőrültem, honnan gondoltam, hogy ezt én megtehetem?!

Aztán akadt valahogy egy tiszta másodperc a nagy paragyártásban. Kikaptak ebből a gyomorforgató kérdés-félelem-kavalkádból és megvilágítottak egy pozitív pontot. Figyelj, neked ezt az utolsó pillanatban megmutatták, időd nem volt gondolkozni rajta, és mire észre tértél azon kaptad magad, hogy az irodádban ülve sikítasz, mert megjött az e-mail, hogy sikeres volt a felvételid! Gondolod,hogy ez véletlen volt?! Ha ez így ment, vajon van esélyed, hogy ha lehiggadsz, megteremthesd az anyagi keretet hozzá?..... Huuuuu , hát persze hogy van! Tényleg, csak le kell nyugodnom. Eddig is mennyi segítséget kaptam, és most is csak bíznom kell és azokat az energiákat aktivizálni, amik a pozitív kimenet felé visznek. Ha ez az utam, segíteni fognak. Köszönöm! Elengedem...

És nem viccelek, 4 perc múlva megszólalt a telefonom, és egy másodállás ajánlatot kaptam!!! Letettem a telefont és csak vigyorogva néztem magam elé, miközben azt éreztem, ennyi, ez nem is kérdés, hogy így kellett lennie. Elég hamar kiderült, hogy nem ez a meló mentette meg az anyagi kérdésemet, de megnyugtatott annyira, hogy az igazi segítség megérkezhessen. Elmondhatatlanul hálás voltam!

És most már a második év utolsó szemeszterét fogom megkezdeni. Mert sikerült felismerni és rövidre zárni a para-programot. Elmúlt a görcs a gyomromból és azzal a hullámmal megérkezett a megoldás is.

Álljunk meg egy pillanatra hát, amikor bepánikolunk, amikor a félelem kezdi vezetni a gondolatmenetet, és nézzük meg, mi a valódi kérdés. Minden alkalommal egy biztos, hogy kiderül: a félelem nem a megoldáshoz vezet. A befelé figyelés annál inkább.