Büntetés vagy vállalás - ami történik az életünkben ?

(A kép forrása : pinterest.com)

Vallásos családba születtem ebben az életben. Drága Nagyikám igazi szeretettel mesélt nekem Szűz Máriáról, Jézusról. Hallottam a hangjában az elérzékenyült tiszteletet is irántuk. A keresztség szüleim döntése volt, hittan órára viszont saját elhatározásból kezdtem járni 7 évesen. Konkrétan kihisztiztem otthon. Később egyházi középiskolát választottam magamnak,ahol aztán fenekestül felfordult a bennem lévő hitvilág.

Most már tudom, hogy komoly oka volt annak, hogy most szerettem volna közelről megismerni ezt a vallást. Születésem előtt terveztem el, hogy korábbi élményeimet feloldandó megértést és megbocsátást fogok keresni most ebben a közegben.  Elég jó úton haladok ezzel. 

Egy valami azonban pici gyermek korom óta egyre hangosabban szól bennem. A szeretetteli mesék, tanítások mellett éreztem én régen is már egy másik fajta érzelem jelenlétét Nagyikám hangjában. Akkor még nem tudtam beazonosítani, de elég hamar megértettem, hogy ez a félelem. A félelem a büntetéstől. És én ezt már akkor sem tudtam összeegyeztetni a Teremtő gondolatával.

Miért büntetne meg minket? Megbüntet? Hogy fér ez össze a végtelen szeretettel? Szerintem sehogy -  mindig erre jutottam. Öntudatos tiniként otthoni beszélgetések során kiakadva pattantam fel, amikor szóba került a téma. "Nem szabad ilyet mondani,mert visszaüt ránk!" "Ha nem úgy csinálunk valamit, ahogy kellene, majd megbüntet a JóIsten!" "Ez a borzalom most azért történt, mert megbüntettek minket fentről!" " Mit tettem, hogy ezt a büntetést érdemlem?!" " Miért ver minket a sors?" 

Na...szerintem semmiért... nem ver minket, nem büntet. 

Nagyon erős belső meggyőződés volt ez bennem, és mára teljesen biztos tudássá vált. 

Életünk történéseinek vezérfonalát születésünk előtt görgettük ki szépen, mint egy térképet,s adtuk hozzá a színes szálakat jobbra-balra,mellékutakat és kanyarokat. Ki egyenesebb, ki göcsörtösebb utat tervezett. Sok sok vállalással,amit aztán vagy sikerül beteljesíteni, vagy nem. Jobb esetben minél többet sikerül. A nehézségek, amik utunkba térnek néhanap megdolgozandó, megértendő , feloldandó feladatok, amik letisztulásával, elsimulásával tovább lépdelhetünk a vezérfonálon. 

Nem büntetések. Vállalások. Nem örök akadályok. Megoldandó feladatok. Nem Fentről jövő csapások. Magunk alkotta helyzetek. Magunk is tudjuk kiegyengetni őket. Néha segítséggel. És sok sok tudatos munkával. 

Tudunk-e úgy tekinteni egy számunkra nehéz helyzetre, hogy az nem egy kívülről érkező csapás - ezzel áthárítva mindenféle felelősséget egy nagyobb hatalomra- , hanem egy magunk alkotta megoldandó feladat? Tudunk? Ez tök jó hír! Mert ez azt jelenti, hogy először is képesek vagyunk felvállalni a saját felelősségünket a helyzetben. Aztán azt is jelenti, hogy van megoldás. Olyan megoldás, aminek a véghezvitelére mi képesek vagyunk. Nincs is más dolgunk, mint beleálljunk a szituációba, és vállalásunkat a magasba emelve jól megfigyeljük és elkezdjük lebontogatni a külső burkokat,amíg elérünk a téma magjáig, a megértésig, megoldásig. 

Könnyebb szívvel mondom ki, hogy vállalás, ami történik velem. Mert abban benne van a megoldás lehetősége. A büntetés szó mindig is fájt és súlytott engem - arról leveszem a kezem....abban nincs saját felelősségem. Pedig hát miben ne lenne, ami az én saját életemben megesik? Vállaljuk hát... a felelősséget is!