Szedd már össze magad...

(A kép forrása:pinterest.com)

Az elmúlt időszakban sokszor került szóba beszélgetéseimben olyan téma,amikor az egyik felet nagyon zavarja a másiknak egy bizonyos viselkedése. Amikor arról van szó,

hogy a másik ember rendszeresen tesz/mond valami olyat,ami szinte mindenki számára valamilyen negatív érzelemmel párosítva csapódik le. És az esetek 99%-ában ugyanarra a megállapìtásra jutottam. Hogy ez azért is történhet meg,mert az ember hoz magával egy viselkedési formát -vagy már gyermekkorában kialakul, vagy "belènevelődik" akár a tanulmányai során, az élete évei alatt - és tulajdonképpen a leghalványabb fogalma sincsen róla, hogy ez így nem a legjobb. És nagy eséllyel nem is lesz, amíg valaki nem csak némán tűri, aztán magában háborog rajta,hanem felvállalja a saját felelősségét a történetben, és hangot ad a saját érzéseinek.

Mondok egy példát.

Van egy barátnőm, akièrt bármit megtennèk a világon. Hogy segítsek neki a fejlődèsèben, még arra is képes voltam,hogy rendszeresen a földbe döngöljem mentálisan. Hónapokon át akkurátusan húztam-vontam, tudomást sem véve a saját tempójáról, végtelenül türelmetlen voltam vele, ha kellett naponta többször elmondtam neki,hogy "Szedd már össze magad!!!" , mindenáron azt szerettem volna,hogy együtt fussunk ezen a csodálatos fehér homokos tengerparton, és egyáltalán nem zavart,hogy ő utálja a futást, inkább bicajozni szeretne, és egyèbkènt is a sziklás terepet kedveli. Arról nem beszélve,hogy rohadtul elhitte ő is, hogy ezt csak így lehet,mert én,a barátja mondogattam... hát hogy is lehetne máskènt.
Egy nap mégis megelègelte. Már nagyon unta,hogy tele a futócipője homokkal, és még csak  nem is állhat meg,hogy kiöntse belőle. Hogy a homok már inkább kavics, és egyre jobban szúr... és akkor még naponta többször megkapja ,hogy Szedje már össze magát!!! Megelégelte, felvállalta a saját felelősségét a történetben, és elmondta nekem, hogy habár nagyon szeret engem, és örül neki,hogy segíteni szeretnék neki,de ebbe a segítségbe ő beleroppan. Elmondta,hogy a napi 3-szori "Szedd már össze magad!" épp az ellenkező hatást éri el és ő nem hogy azt érzi,hogy haladna,hanem borzasztóan rosszul éli meg ezt az egészet és csődtömegnek látja magát,ha az én szememmel figyel...
És ott egy pillanatra összeomlottam. Mert fogalmam sem volt, hogy ezt teszem! Mert azt hittem a fehèrhomokos tengerpartot mindenki csodálja és hogy a "Szedd már össze magad!"  a leghatékonyabb ösztönzés ebben az esetben. És ha a barátom nem ismeri fel,hogy ezt igenis meg kell mondania nekem,ha nem lép ki a komfort zónájából, és nem áll ki magaèrt, akár velem szemben is, aki a legnagyobb szeretettől vezèrelve alázta szèt tudattalanul nap mint nap, akkor sose tudom meg,hogy amit teszek, az a másiknak nem jó...

Ismerjük hát fel! És mondjuk ki! Mert ha csak titokban lázadozunk a másik tudta nélkül, nem érhetjük el soha,hogy megváltozzanak a dolgok!

Határok

(A kép forrása:pinterest.com)

Annyi izgalmas téma van, nem is tudtam, mivel kezdjem... aztán újra és újra visszaköszönt a határ húzás.

Mikor és miért és kinek és hogyan húzzuk meg azokat a határokat?

Az első és legfontosabb lépés itt is a felismerés. Abban a pillanatban, hogy felismertem, hogy én itt hosszú évek óta annyira át engedtem magamon mindenkit, hogy már azt sem tudom ebben a nagy összefolyásban hol végződöm én és hol kezdődik a másik élete, megtettem a talán egyik legnehezebb lépést a helyreállításra.

Visszavonhatatlanná vált az a tudás bennem, hogy határok kellenek és innentől fogva nem csukhattam rá a szemem erre a tényre, mert magamnak hazudtam volna....
Nem árt ilyenkor egy jó segítő <3 aki rávilágít , ha nem látod a fától az erdőt és mutat néhány lehetőséget, amivel fel tudod göngyölíteni ezt a határtalan problémát. Ja, és persze felkészít arra, hogy nehogy azt hidd, hogy jól van, megtettem az első lépést, felismertem, most majd szépen lassan visszarakok mindenkit a saját medrébe, a magamét kitisztítva és boldog folyása lesz patakomnak...

Neeem, nem... Mert mikor az első olyan lépést megteszed, amit eddig sosem tettél, nemet mondasz, akkor hirtelen mindenki összezavarodik, és nem érti mi történt a rendszerrel... aztán megpróbálják újra, erősebben, hangosabban, mert lehet elsőre csak nem hallottad jól...és addig feszítik a húrt...amíg végül elszakad - ha ügyes voltál. De ha nem, az sem baj, mert biztos lehetsz benne, hogy hamarosan újabb lehetőséged akad arra, hogy most egy fokkal ügyesebben húzd meg a határt.

És ez a tánc intenzív tangó lesz egészen addig, amíg mások hozzá nem szoknak, hogy te eddig egy átjárható amőba voltál, de most már szilárd határaid vannak, amik csak saját akaratodból lágyulhatnak kicsit. A vad tangó elcsitul, egyszer csak már keringőzni hívnak és elfogadják azt is válaszul, ha most nincs kedved táncolni. Mert megtanultad magad becsülni, és ezzel ők is megtanulták, hogy vannak határok.